A magyar tanyakultúra, mint pusztuló hungarikum

A program célja, hogy felhívjuk építőszakmacsoportos tehetséges diákjaink figyelmét egy olyan öröklött építési technika felé irányítsuk, mely tradicionális eleme a tanyavilág építkezési kultúrájának Tekintve, hogy iskolánkban többszintű képzés folyik (szakiskola építőipari szakmacsoport, szakközépiskola építészeti szakcsoport és magasépítő technikusi képzés ) ezért mindhárom kategóriából szeretnénk bevonni azokat a diákokat, akikben mutatkozik a témához kapcsolódó érzék, tehetség és érdeklődés. 9, évfolyamos diákjaink önkéntes jelentkezés alapján kerülhetnek be a programba, a felsőbb évfolyamosok jelentkezést is örömmel fogadjuk, de a szaktanárok egyeztetnek arról, hogy kinek ajánlják feltétlenül a részvételt: szakmai versenyben kiemelkedő teljesítményt nyújtó ill. a szakmai tantárgyak iránt nyitott, érdeklődő tanulókat várnak a programba, valamint azokat a diákokat akik a manuálékban, művészeti tárgyakban magas színvonalon teljesítenek, illetve akik saját életükből adódóan a mindennapokban is átélik a tanyai életforma nehézségeit, szépségeit egyaránt. Diákjaink számára szaktanári prezentációval kívánjuk elővezetni a témát, az előadáshoz egy interaktív beszélgetés is kapcsolódik a meghívott építész előadóval. Itt lehetősége van tanulóinknak arra, hogy reflektáljanak az elhangzottakra illetve megosszák saját élményeiket, tapasztalataikat. Az előadást követően március hónapban kiadjuk az önálló feladatot: kb. 40 diák számára ajánljuk fel, hogy készítsen prezentációt az alföldi tanyavilág múltjáról, jelenéről, jövőbeni képéről a szaktanárok által megadott szempontok és források alapján. A prezentációkat készítő tanulópárokat mentortanárok támogatják a bemutató készítése során. Április elején egy háromtagú szakmai zsűri ( 2 szakmai tanár + meghívott külsős szakember) véleményezte a pályaműveket, s a legjobb 10 prezentációt készítő diáknak van lehetősége a júniusi tanyaprogramban való részvételre. A gazdagitó programoktól (üzemlátogatás, vályogvető mester látogatása) várjuk, hogy diákjaink ismerjék fel a néphagyományből gyökerező építészeti eljárások jelentőségét valamint a tanya, mint sajátos állapotban lévő hungarikum jelentőségét. Sajátítsák el a mesterség( vályogvetés) alapjait, ismerjék meg a népi építőanyag gyártás folyamatát, legyenek tisztában a tanyai létforma sajátosságainak és a választott építési eljárásoknak ok-okozati összefüggéseivel. Programelem: 1. Előadás a tanyavilág jelenlegi helyzetéről 2. Diákprezentációs feladat kiadása 3. Diákprezentációk értékelése- kiválasztás 4. Tanyaprogram - első nap: kirándulás a szentendrei skanzenbe , késő délután megérkezés a szentkirályi Tóth tanyára- szállásfoglalás 5. Tanyaprogram -második nap : - szakmai előadás , lovaskocsis kirándulás 6. Tanyaprogram- harmadik nap: délelőtt üzemlátogatás/ délután: vályogvető mester felkeresése 7. Tanyaprogram- negyedik nap: vetélkedő/ fürdőlátogatás 8. Tanyaprogram- negyedik nap: vetélkedő/ fürdőlátogatás Óraszám: 30, diák.40 Témavezető: Jóljárt Zoltán építészmérnök tanár