A Barátok templomát elemezték

A gáspáros építész tanulók még sosem értek el olyan kimagasló eredményt a Porta Speciosa nemzetközi versenyen, mint most. Fejes Péter és Bednár Dániel projektmunkája bronz minősítést kapott.

A Porta Speciosa Egyesület által immár 20. alkalommal meghirdetett Nemzetközi Építész Diákkonferencián minden évben képviselteti magát a kecskeméti KEMÜ Gáspár András középiskola. A háromnapos eseménynek Szlovákiában, a losonci Winkler Oszkár Építőipari Szakközépiskola adott otthont, ahová Erdélyből, Szerbiából, Magyarországról, Csehországból, Olaszországból és Szlovákiából érkezett mintegy 250 diák.

Ebben az évben a Gáspár-középiskola négy pályaművet versenyeztetett. A konferencia fő vonalát képező Szakrális terek építészete című felmérési pályázat keretében Fejes Péter és Bednár Dániel 11. évfolyamos diákok a Barátok temploma néven is ismert Szent Miklós templomot mutatták be az adott kritériumok alapján, míg Faragó Ramóna az evangélikus templomot. A rendezvényhez kapcsolódóan Losonc városa is hirdetett pályázatot a középkori várakkal kapcsolatban. Erre pályázott Szabó Norbert és Varga Richárd a Simontornyát bemutató, míg Kelemen Zoltán és Horváth Milán az Ozora várat bemutató projektmunkával. A kecskeméti diákok nagyon jól teljesítettek. Külön kiemelendő, hogy Fejes Péter-Bednár Dániel páros pályaműve elnyerte a szakmai zsűri bronz minősítését. Felkészítőjük Papp Géza tanár volt, a munkát segítette Deli Gábor művésztanár, valamint Vargáné Pulai Edina igazgatóhelyettes.

A díjazott diákokkal és tanáraikkal a projektmunkáról a napokban beszélgettünk.
– Az építészetben is jelentős szerepet betöltő Porta Speciosa által meghirdetett verseny egyik fő célja, hogy a leendő középiskolás és főiskolás építésztanulókat inspirálja az építőművészet alapelemeinek tanulmányozására. Minden évben más-más témakörben kell a fiataloknak pályamunkát benyújtania, idén a szakrális építészeti tereket választották – részletezte Papp Géza felkészítő tanár. – Külön öröm számunkra, hogy Fejes-Bednár csapat bronzérmet kapott, hiszen iskolánk tanulói e rangos, nemzetközi versenyen még sosem végeztek az első három helyezésen belül. Természetesen számos országos versenyen érünk el kimagasló eredményeket, de a sorból még hiányzott a Porta Speciosa – hangsúlyozta. 

– A pályázat szabad kézi rajzolásában segítettem a srácokat. Hosszas munka eredménye a kész pályamunka. Miután felmértük a terepet, vázoltuk, hogy pontosan mit is szeretnénk feldolgozni, bemutatni. A fiúk nagyon kitartóak voltak, hidegben is órákon át dolgoztak. Nem egyszer radíroztunk, újraterveztük, újragondoltuk a dolgokat, de az eredménye meglett – tette hozzá Deli Gábor művésztanár.

Miért pont a Barátok temploma mellett döntöttek a fiúk? – Amellett, hogy szerintem ez a legszebb templom, a legnagyobb a szentély tere, az épület kora miatt esett erre rá a választásunk. Igaz a többszöri átépítés miatt nehéz eligazodni a stílusjegyek között, a gótikától a neoklasszicista jegyekig minden fellelhető rajta. Kecskemét városa 700 éve ragaszkodik ehhez az építészeti térhez. Történelmének is utánanéztünk, jártunk a levéltárban, és számos könyvet fellapoztunk – mondta Bednár Dániel.

– A feladat során az építészeti téralkotást kellett elemeznünk. A tájolást, díszítettséget, oltárt, megvilágítást, valamint a funkciója betöltését, hagyományát. A végére a szentélyre szűkült a tér. Hét alkalommal 3-4 órát töltöttünk el a templomban, hogy mindent alaposan tanulmányozzunk, elemezzünk. Még misére is beültünk, hogy a funkciószerepét személyesen is megtapasztaljuk. A munka, különösen a szabad kézi rajzolás nehéz volt. Ugyanakkor egy hatalmas élményt jelentett a munka egésze, és tapasztalatszerzés oldaláról is csak nyertünk vele. Teljesen új dolgokat tanultunk meg, olyanokat, amelyekre tanórai keretek között nincs is lehetőség, idő – jegyezte meg Fejes Péter.